Vizsgaidőszak helyett mézeskalácsok
Itt toporgok a vizsgaidőszak kellős közepén, a karácsonyi láz már az ajtóban - ajtóban?.. a fejemen ugrál bőszen- én pedig ezerfelé. Nem egyszerű gyerekkel egy bevásárlást sem csinálni, nemhogy főiskolai vizsgára készülni. Botond úr általában nyíltan a tudtomra adja nemtetszését, és ez a tanulással kapcsolatban sincs másként. Széttépkedi a jegyzeteimet, kric-kracnak álcázott kiskutyákat rajzol a füzeteimbe, és nemes egyszerűséggel rázárja a laptopot a kezemre. Nekem pedig ilyenkor ugrál a lelki szemeim előtt az a rengeteg UV díj, amit ki fogok csengetni, ha kisördögöm nem próbálja meg lefoglalni magát.
Első körben meg is lett az „anyamatrica” hatása, gigantikus méretű ágyúim (icipici profi puskáim) ellenére, nem túl fényesen sikerült az első vizsgám… mehetek uv-ra, hurrá…. Hazajöttem a fősuliról, kisebb sírógörcsben törtem ki, a zsepiket és a csokikat felváltva emelgetve, torzult hangon próbáltam tudtára adni a családomnak, hogy „meg fogok bukni, és befejezem ezt az egészet, és nem érdekel, és ennyi, kész vége, feladom”. Boti persze nem igazán értette, hogy az anyja miért hasonlít egy csokizabáló, bömbölő orkohoz. Miután a férjem biztosított róla, hogy elkölthetem a fizetését utóvizsgákra, összeszedtem magam, és kikapcsolódásképpen kipattant az isteni szikra, hogy süssünk mézeskalácsot. Mert mennyire trendi, és eszméletlen menő a „hendméd” dísz a fán, és annyira csodálatos dolgok vannak az interneten, hogy tuti meg tudom csinálni, mert nem látszik az annyira bonyolultnak.
Gyerekkel megbeszéltem a délutáni programot, serényen jött is utánam. Kiméregettem a hozzávalókat ( és még itt sem volt gyanús a dolog, mert a sebeim nyalogatása túlzottan lefoglalt), összedolgoztam a tésztát, Boti közben kicsit lebontotta a konyhát.
A recept elfelejtette írni, hogy a mennyiség egy elit katonai alakulatnak lett méretezve, és nem az én kis fenyőfámra. Na minden, rúgja macska, megsütjük. Maximum majd belegeli a család. Mindenféle szaggatót előszedtem, ami itthon volt, gyereket beillesztettem az etetőszékbe, kapott tésztát, mindenféle eszközt, és estig sütöttük a mézeseket. Mit ne mondjak, az elképzeléseimtől a valóság mérföldekre volt. Kis torz pufi formákat szedtem ki a sütőből. Vékonyabbra nyújtottuk a cuccot. Így se lett jó, mert így meg erősen eldeformálódott borzalmak lettek, mintha valami horrorfilmből léptek volna ki :D Magamba roskadva sütögettem bőszen a kis szörnyecskéket. Egy- kettő ami vállalhatóbb volt, díszítésre került. Hogy is mondjam…. a gyerekbiztos dekorációs cukormázzal sem sikerült kolosszális mézeskalács csodákat alkotnom. Szabi amikor kitántorgott a konyhába, körberöhögött egy torz földgömbnek tűnő valami kapcsán ( az egy gomb szeretett volna lenni, csak nem úgy jöttek neki össze a dolgok). Itt előjött a durcás kislány énem, és bosszúból az összes cukormázat elpepecseltem, és csapot-papot otthagytam. De legalább a gyerek élvezte….
Jelen állás szerint nem lesznek übercuki, szemet gyönyörködtető saját mézeskalács díszeim, de ha így folytatom diplomám se nagyon…. A gyerekem egy igazi troll.