Bemutatkozik Nádasdi Adrienn és a Mini & Me tini kollekció

Nádasdi Adrienn, a Tall And Unique márka tulajdonosa, alapítója vagyok.


A szükség hozta, hogy saját ruhamárkám, kollekcióm legyen, mert
soha nem volt mit felvennem a nem átlagos magasságom miatt. Az előző munkahelyeimen rendezvényekért felelős osztályvezetőként
dolgoztam, rengeteg diplomáciai eseményen kellett részt vennem, a megfelelő protokolláris megjelenés mind a hétköznapokban, mind a rendezvényeken alapkövetelmény volt, de az én kosaras alkatom nem tette lehetővé, hogy megfelelő hosszúságú szoknyát, ruhát, illetve az alkalom- hoz illő felsőt tudjak venni. Ezt a piaci rést kihasználva született meg a saját márkám, a TAU.


Egy véletlen találkozásnak köszönhetően kiderült, hogy a kismama ruha piacon sincs sok igazán letisztult, kényelmes, praktikus magyar gyártó által forgalmazott ruha, így 2020 februárban elkészült az első kismamáknak előtte/alatta/ utána kollekció TAU Ladies with Babies néven, melynek egyik darabjával megnyertem a tavalyi Érték és Minőség nagydíjat, melyet a legnagyobb magyar gyerekruhagyártó céggel az ASTI-val közös együttműködésben készítettünk el.

 

Az első közös, sikeres munkából, egy új terv született. Gyakorló kamaszfiúk anyukájaként pontosan tudom, hogy tinédzser gyerekeinkre csak külföldről behozott ruhákat tudunk venni, azt is elég korlátozott mennyiségben, és nem mindig jó minőségben, ezért szeretettem volna egy igazán egyedi, extra magas minőségű magyar gyártású tini kollekciót létrehozni.

Így született meg a Mini and Me Hungary collection, melyben a konfekció méreteken kívül a különleges testarányú, gyerekekre is gondoltunk.

Külön figyelmet fordítunk a fogyatékkal élő gyerekekre, számukra is tervezünk egyedi méretezésű összeválogatható, jól kombinálható darabokat.

 

A Mini and Me Hungary Collection a 8-18 éves korosztályt célozza meg. 100 % Magyar gyártás, figyelembe véve az itthoni igényeket, és a fast fashionhoz szokott vásárlási szokásokat.  

Nincs ilyen termék.
Keresendő kifejezés
Keresés típusa
ÉS (mindegyik szó szerepel)
VAGY (bármely szó szerepel)
Keresés kategóriában
Összes kategória
Miben keressen
Név
Cikkszám
Rövid leírás a termékről
Termék részletes tulajdonságai
Egyéb választható tulajdonságok
Termék paraméterek
Minimális ár
Ft
Maximális ár
Ft