Tomboló dackorszak
Sokszor bebizonyosodott már, hogy a gyerekem egy mini terrorista, de azért serényen erősíti is bennem ezt a tényt, hogy 2,5 éves,de olyan akaratos, hogy nem tudom leírni.És már bizniszelni sem egyszerű vele. A bölcsi nagyon jó hatással van rá, de a butaság is ragad ám rá,mint a kosz...
Valamelyik nap kissé vitáztam az apjával,és felháborodottan leoltott csípőre tett kézzel, hogy anya ezt fejezd be!...
Annyira meglepődtem, hogy csak pillázni tudtam a konyha közepén, az apja meg csak röhögött. Hétköznapok egészen tűrhetőek, bár ott is próbálgatja fitogtatni az erejét,de még mindig nem annyira mint a hétvégén... Aztán volt egy pont,amikor már ötödjére próbáltam letenni aludni, ahol feladtam,leültünk mesét nézni,majd elaludt ülve mellettem.
Ez mind szép is ,meg jó, csak akkorra sikerült álomba szenderednie,amikor már alapvetően ébredt volna. Úgyhogy estig megint úgy pörgött,mint akinél beütött a gyümölcscukor.
Ilyenkor azért megváltásnak érzem hétfőn a bölcsit. :) Valahogy én bármit találok ki, az nem olyan,mintha Kati néni ( bölcsis gondozónk) mondaná. Mondjuk visszagondolva nem csak a hétvégénk volt katasztrofális.
Csütörtökön amikor hoztam el a bölcsiből más villamosra akart felszállni, mint ami nekünk jó lett volna. Mikor nem az a villamos jött,amire ő gondolt, torka szakadtából üvöltött, kapaszkodott a villamos ajtajába, hogy ő bizony ide nem fog felszállni. Csak 2 ember nem nézett, de valószínűleg azért,mert ők hallássérültek voltak.
Nem tudom mikor lesz ennek vége, de az a sanda gyanúm, hogy ez ki fog tartani a serdülőkorig, csak azért, hogy ne legyen hiányérzetem...