Húsvét
Gyorsan eltelt a húsvét is. Csodás meleg tavaszi hétvége, csendben, nyugalomban, pihenéssel töltve…. Valahol biztos, csak nem nálunk. Végig rossz idő, és hideg azért kihatással volt a gyerekre. Nagyszülők nagyon örültek nekünk, velük tök jól elvolt Botesz. Az idő miatt be voltunk zárva a lakásba, kb. kétszer sikerült kimenni, ebből egyszer csak az udvarig, onnan viszont alig lehetett beimádkozni a gyereket. Sőt, nem is lehetett. Az ajtóban lehámoztam róla a gumicsizmát, ő hisztibe kezdett, és tüntetőleg kabátban feküdt az ajtó előtt kb. 20 percet, aztán egy tejszelet megtörte a sztrájkot.
A másik levegőzős pár óránk egy csónakázó tónál volt. Ott kisebb nagyobb hullámokban törtek rám szívritmus zavarok, amikor Ő Botondsága a víz felé vette nagy lendülettel az irányt, és nem is nagyon szándékozott megállni a part szélén. Rafkós, mert mindig, amikor azt hittem, hogy megy szépen a kijelölt úton, akkor sunyiban kiszúrt egy kacsát, és hirtelen mozdulattal utána eredt. Csak a kacsa tud úszni… És ezt a gyermekem nem mérlegelte. Nem sikerült galád kis terve, hogy érintkezzen a vízzel, még nagy hisztik árán sem. Ennek az lett a vége, hogy a tó felétől cipelhettem a nehéz popóját és a sáros kis lábát. Hiába próbáltam vele egyezkedni, hogy azért van az a két szép lába, hogy használja, vagy cipeltesse magát nagypapával, vagy az apjával, hajthatatlan maradt. Szerintem ez ilyen bosszúféleség lehetett. Valami ilyesmi járhatott a fejében: „Nesze anyám, ha nem engedted, hogy a vízzel játsszak, akkor most cipelj…”
Volt egy nap, amikor csináltunk hites férjurammal egy kis kimenőt. Szerencsére mindenféle fennakadás nélkül sikerült kivitelezni. Boti játszott nagy mamáékkal, mi elmentünk moziba, előtte vásárolni. Felemelő érzés volt, hogy nem kellett minden 5. méteren leszedni valamelyik polcról a gyereket, vagy nem kellett visszapakolni a fél árukészletet a kosárból a helyére. Kisimultak a ráncaim is ebben a néhány órában.
Egyik este volt egy online zh-m. De van egy gyerekem is… Én kis naiv azt hittem, hogy milyen szupi, jól megírom, aztán nem kell mennem vizsgázni, mert kapok ajánlott jegyet… Ezt ugyannyira sikerült teljesítenem, mint a meleg, napsütéses tavaszi hétvégét. Bezárkóztam a szobába a laptopommal, (ez időre megy, tól-ig vizsga) elkezdtem (volna) megoldani a feladatokat, de az első 15 percben könyörögtem, hogy mindenki menjen ki és hagyjon békén, a következő 20 percben egy hisztis hurrikán tombolt az ajtó előtt, olyan keserves ordítós segélykéréssel, mint aki elkönyvelte magában, hogy beszippantott a szoba és soha többet nem fog látni. Beengedtem… odakucorodott mellém, majd 2 perc múlva már a feje tetején állt, ment az „anya, gyeeeejeeee”, kisautó berregés, szomjas vagyok, éhes vagy, viszket a hajam, stb. Megint kitessékeltem, és kezdődött az egész elölről. Úgyhogy zh „off”, vizsga „on”. A család pedig próbált szépíteni a helyzeten, de törpeterroristám hajthatatlan maradt.
Óh, azt a részt még el sem meséltem, hogy szemfüles nyomozók gyereke mindent megtalált időnap előtt. Úgyhogy a locsolásért járó tojásokat belegelte már pénteken, szombaton a nyulat is megtalálta, de még a nagypapának szánt kindert is levámolta. Az ajándékát nagy nehezen sikerült elrejteni.
Összességében egyébként jól éreztük magunkat, sikerült néha 15 percet is külön tölteni, de azért az anyamatrica erősen megvolt. A nagyszülők örültek nekünk, mi a nagyszülőknek, Boti itthon még kereste őket, úgyhogy remélem, hamarosan tudunk menni újra.