5 perc csend...

A folyamatos felügyelet ellenére előfordulnak olyan pillanatok, amikor az egyik baba elvonja a figyelmemet, és ezalatt a másik baba kibontakoztathatja huncutságát. Az ikres létnek ez is az egyik nehézsége, hogy amíg az egyik babát pl. pelenkázom, addig a másik kétszer is képes lebontani a házat. Kétfelé kell figyelni egyszerre, ezért néha nehéz elkerülni a vészhelyzeteket.

Amint a váratlan csend felüti a fejét, lélegzetvisszafojtva indulok a csöndesség irányába, miközben a szóba jöhető összes veszélyforrást elemzem magamban. A katasztrófaelhárítás többféle módjait is végigzongorázom gondolatban, amíg világossá nem válik, mit műveltek. Szerencsére csak a világ felfedezése hajtja őket, nagyobb bajt még nem okoztak. Ilyenkor nagy kő esik le a szívemről, ők meg ártatlan tekintettel néznek rám, és szinte azt mondják: nem én voltam.

Az utóbbi időkben, 17 hónapos korukban a következő dolgokat művelik:

• Szívük szerint az összes fiókot és szekrényt kirámolnák, és a tartalmát szétdobálnák, de ezt rövid úton gyerekzárakkal orvosoltuk.
• A konnektor még mindig nagy sláger, pedig biztonságossá van téve, nem tudnak belenyúlni, mégis folyton kísérleteznek vele.
• Jelenleg a szemetes tetszik nekik a legjobban: vagy kukáznak és kivesznek valamit, majd máshol elrejtik, vagy a feleslegesnek vélt tárgyakat beledobják. Ez a konyhai szemetesre, és a pelenkakidobóra is érvényes, ezért naponta többször állok a kukák felett befogott orral, és elemzem az oda nem illő tárgyakat. Először szegény nagytesójukat gyanúsítottam meg azzal, hogy ő dobja ki a kicsik sapkáját és cipőit, mert egyszerűen nem hittem el, hogy az ikrek csinálják.
• Mivel a ház bababiztonságossá van téve, a legtöbb veszélyforrás úgy keletkezik, hogy a nagytesójuk a legjobb igyekezete ellenére is elérhető távolságba teszi a babáknak nem való dolgokat, így gyakran jutnak hozzá tilos dolgokhoz. Tegnap pl. a kalóztérkép rajzolása után Beni elérte a nagytesó filctollát, amit utolsó pillanatban sikerült kicsavarni a kezéből: épp a ház falát készült kidekorálni vele, pár centiméterre volt az első műalkotásától, mikor meghiúsítottam a remekművet.
• Máskor vendégeket vártunk, amikor a pillanat törtrésze alatt belenyúltak a 2 másodpercig nyitva hagyott fiókba, és szórtak szét a lakásban egy egész csomag csokibogyót. Szerintem még a padlásra is jutott belőle.
• Korábban egy egész kiló kristálycukrot kaparintottak meg és öntöttek bele a jól megtömött fiókba. Mindent egyesével ki kellett pakolnom és cukormentesíteni, majd a maradék fél kiló cukrot kilapátolnom a fiók mélyéről. Ezalatt persze újabb kincslelőhelyre bukkantak, és ott hordtak szét mindent.
• Egyszer a már kinőtt ruhácskákat tettem dobozba, de pont a doboz lezárása előtt közbejött egy sürgős pelenkaelhárítási ügy, így hátat fordítottam a doboznak, és tisztába tettem Benit. Ezidő alatt Boróka valahogy elérte a távirányítót, és bedobta a dobozba, majd mint aki jól végezte dolgát, ment tovább. Benike is mehetett egy perc múlva játszani, én lezártam a dobozt, majd felvittem a padlásra. A TV bekapcsolásakor vettem észre, hogy nincs mivel. Ötször kutattam fel a lakást, mire eszembe jutott, hogy esetleg a dobozban lehet. Megkönnyebbültem, hogy meglett, de nem akartam elhinni, hogy ezt tényleg megcsinálta.
• Amikor a labdamedencéből kidobált milliónyi labdát el akartam tüntetni, hogy soha többé ne kelljen a szekrények alól kotorászni őket, akkor Boróka elterelte a figyelmem, ezalatt Beni a legnagyobb örömmel dobálta szét újra és újra. Többször is átjártak az eszemen, mert vagy háromszor is nekiálltam végleg eltenni a labdákat, mire sikerült.
• A mindent a szájukba vesznek korszak még nem zárult le, sőt inkább kibővült: nem csak a szájukba veszik, hanem szét is harapnak mindent, vagy ha nem veszem időben észre, talán meg is eszik. Legjobban a könyv ízlik nekik, mondhatnám, hogy csak úgy habzsolják az olvasnivalót.
• A ruhacsipeszek ízekre szedését is egy perces gyanús csend után fedeztem fel.
• Nagytesójukat nagyon szeretik, mert minden este látom mosogatás közben a szemem sarkából, hogy a fürdésekor mennek hozzá a fürdőszobába, majd hamarosan hallom Balázst, ahogy kiabálja: én nem vagyok kacsa, ne etessetek! Kifigyeltem, mindig visznek magukkal valami harapnivalót, a kád mellett összetépkedik, majd bedobálják a kádba és közlik Balázzsal, hogy hamm.

A csend mindig gyanús, de nekem inkább már az a gyanús, hogy ez a két baba összedolgozik, hogy lehető legtöbbet tudjanak huncutkodni. Az egyik elterelő hadműveletet indít, amíg a másik véghezviszi az előre megfontolt tervét. Utána már csak az álca része lehet, hogy összevesznek a megkaparintott tárgyon, nehogy gyanút fogjak.