Ha Anya beteg...

A torokkaparás megjelenésével kaptam észbe, és igyekeztem behozni a lemaradást a vitaminszedésben. Azonban hiába próbálkoztam, a megelőzés utólag most sem ért semmit. Literszám ittam a forró mézes teát, de csak annyit értem velük, hogy a gyerekek után rohangálva tisztán hallatszott, ahogy minden lépésnél lötyög a hasamban. A vitaminokat végre elkezdtem szedni, de hiába vártam a csodát, a hirtelen gyógyulás elkerült. Mivel a népi gyógymódok sem váltak be, így maradt a „csak éljük túl ezt a napot is” hozzáállás. Ráadásul a megfázás kivárta a lehető legalkalmatlanabb időpontot, és akkor csapott le: rengeteg elintéznivaló várt rám, ami nem tűrt halasztást, így a pihe-puha csalogató ágy helyett az okmányirodában, a bevásárlókörúton, a bankban, a postán, és a játszótéren tölthettem az időt. Az ügyintézésekhez sálörvénybe burkolóztam, ami utólag szintén hasztalannak tűnt, de legalább messziről jól látszódott, hogy a náthától piros az orrom, nem a borvirágtól. Az orrdugulásnak az az egyetlen előnye, hogy szaglás hiányában jóval kellemesebb élmény a peluscsere.

A gyerekek valahogy nem tűnnek túl empatikusnak, a nagy ugyan kicsit sajnálgatott, de aztán jött az „ugye azért elmegyünk a játszótérre” való kérlelés. Hát persze, hogy megyünk, a friss levegő nem árt nekem sem, a milliónyi tüsszentésem után úgysincs egy épkézláb oxigénmolekula a lakásban. A hapcik egyébként sikeresnek voltak mondhatóak, mivel Benike mindig megtapsolt érte. Neki jó ideje a tapsolás a hobbija, és a tüsszentésekkor is mindig összecsapta a kis tenyereit. Boróka ritka mosolygós baba, szinte mindig fülig ér a szája, a kacagásáért ellenben nála nagyon meg kell dolgozni, azt a legviccesebb történésekre tartogatja. Mikor estefelé már majdnem lefordultam a székről a köhögéstől, akkor érezte elérkezettnek a pillanatot a gurgulázós kacaj bevetésére. Kár, hogy a fulladozó köhögéstől nem hallottam teljes egészében, de most már legalább tudom, mivel lehet rábírni a kuncogásra. Pedig már sok mindennel próbálkoztam, hogy kacagásra bírjam, de azt nem gondoltam volna, hogy egy szénbányászt megszégyenítő köhögés kell hozzá. Azóta is megpróbáltam párszor köhögést imitálni, de a kis huncut egyből megérezte, hogy ez átverés, rövid idő alatt elvesztette érdeklődését az álfulladozás hallatán.

A betegség mélypontjait úgy próbáltam átvészelni, hogy a kicsik mellé heveredtem, és azt gondoltam, hogy majd fekve játszom velük. Nagyon megörültek a fekvő anyának, és már közelítettek is. Rövid idő alatt levonhattam a következtetést, hogy mik lesznek, ha nagyok lesznek. Boróka várhatóan fodrász és kozmetikus, ugyanis elemi erővel igyekezett kitépni a hajamat, majd ezek után pakolást készített az arcomra. Mondjuk jobban örültem volna, ha nem a nyálas rágókáit pakolja az arcomra, hanem valami tuti krémet, ami eltünteti a szemem alatti karikákat. Benike egyértelműen plasztikai sebész lesz, mivel rögtön le akarta csavarni az orromat, és a fülemet is át akarta helyezni.

Hitetlenkedve néztek rám a kicsik, amikor az egész napos köhögés után az esti mesét a Keresztapához megdöbbentően hasonlatos rekedt, füstös orgánummal tudtam csak előadni. A negatív szereplőknél máskor is rekedtebb hangszínre szoktam váltani, talán most azt gondolták, hogy a Piroskát már rögtön a mese elején megette a farkas. Csak reménykedni tudtam, hogy a kedves kis mesét ilyen hangszín után nem horrorsztoriként élik meg, és nem lesznek rémálmaik.

Nem bánnám, ha végre gyorsan túllendülnék a betegségen, mert jó lenne újra érezni a babaillatokat. Ennél jobban csak azt remélem, hogy senkit sem fertőztem meg. Ha most nem kapják el az ikrek tőlem, akkor itt és most ígérem és fogadom, hogy ezentúl rendesen szedem a vitaminokat.