Boldogsággal töltött Én-idő
Nagyon rég volt ilyen napom, mint a mai.
Most délután 16.18 van.
Az is lehet, hogy meg sem osztom ezt az írásomat és ugyanúgy megy a "fiókba", mint a többi, amit nem publikáltam.
Vettem egy hatalmas forró fürdőt.
Annyira perzselő volt, hogy mikor kijöttem a fejem és a testem egy aszott paradicsomra hasonlított, de megérte, mert egyszerűen imádok hosszasan fürdőzni.
Kinyúlok és elmélkedem az élet nagy dolgairól. Magam mellé teszek egy picike tálka étcsokiba mártott epret és egyedül elfogyasztom.
Luca szoktatott rá. Imádja a csokis aszalt gyümölcsöket. (Brutál drága, de néha, amikor úgy érzem, hogy kidolgoztam a világomat is, megajándékozom magam egy csomaggal.)
Nos...
Elmesélek egy titkot.
Ilyenkor énekelek a kádban.
Tudjátok mit?!
Presseréktől a „Valaki mondja meg”-et...Igazából nem éneklem.
Üvöltöm.
Annyira szeretem.
Ilyenkor- a fürdőszoba akusztikájának hála- olyan jól tudom a hajlításokat is nyomni. Legalábbis én úgy érzem, hogy sztárnak születtem.
Persze a szomszédok nem hiszem, hogy ezt gondolják.
Aztán a nagy éneklés közepén, amikor elérek a "Valaki mondja meg, a hosszú évek,
Mért tűnnek úgy, mint egy pillanat..."-hoz elkezdek általában könnyezni, majd önsajnálkozom egy picit és sírok.
Igazán jól szokott esni
Vettem tegnap magamnak egy új luffa szivacsot és az egész arcomat átmasszíroztam vele.
Az esti arcápolási rutinomat is letoltam délután 15.30-kor.
Ritka órák/ alkalmak egyike, amikor ezt megengedhetem magamnak.
Nyugi van, csönd van.
Csak én meg a hangom.
A legjobb barátnőimmel a héten olyan értelmiségi témáról beszélgettünk, mint például: „kinek milyen az arcápolási rutinja”…ilyenkor röhögünk egymáson, hogy 32 évesen nincs jobb témánk! (Amúgy elárulom, van! Csak néha annyira jó gyereknek lenni.)
És most új arcápolási rutinra tettem szert így a kádban kipróbáltam. (Ha érdekel, valakit megírom! )
Most pedig kiültem a nappalimba és szemezek egy órási hófehér tulipáncsokorral. És csak úgy vagyok. Készítettem egy extra zöld teát. Gondoltam még egy pohár száraz fehérhez túl korán van.
Kicsit várok még vele.
Ma van a boldogság világnapja.
Tudtátok?
Gondolom igen, mert minden önmotivációs guru és boldogságszakértő már kiposztolta. Én is tőlük tudom.
De áldom őket, mert így van okom írni.
Szóval...igen!
Mindenki ezt keresi. Mindenki ezt a dolgot kutatja. Sőt, ahogy látjuk, mindenki ezt éli. Legalábbis, ha hiszünk a közösségimédiának. Mindenki olyan boldog.
Összegyűjtöttem két kedvenc idézetemet a boldogságról:
“Akkor vagy a legboldogabb, ha önmagaddal megbékélsz.”- Heike Faller vagy
„A boldogsághoz nem vezet út. Az út maga a boldogság.”- Abraham Johannes Muste-tól.
Csodás. Remélem mindenkinek lejött, hogy iróniából írtam le, hogy “kedvenc”.
Tudjátok mit gondolok?!
Annyira túlbonyolítjuk.
Annyira kergetjük, hogy közben észre sem vesszük, mennyi minden van a világban, ami boldogságot okoz.
A boldogságot születésünktől fogva úgy adják elő nekünk, mintha az mindig valamitől, tárgytól, eseménytől, élménytől függő állapot lenne.
De miért?
Vannak olyan emberek, akik nem mernek boldogok lenni. Akik azonnal görcsben lesznek, ha valami jó dolog történik velük.
Pedig a legnagyobb kakiban is megtalálhatjuk a jót.
Azt a pluszt.
Azt a boldogság-dolgot.
Mondjak példát?
Egy extra finom csokis láva sütiben.
A hajnali kávéban.
Vagy egy gyönyörű tájban.
A lányom ölelésében.
A liliom illatában.
A színes gyümölcsökben.
A piacon lévő kofák beszélgetésében.
Egy sírós filmben.
A hivatásod örömében.
A szerelmed szemében.
Szóval most ellőttem pár boldogság- patront, de nem fogom végig írni, hogy mennyi mindentől lehetünk boldogok.
Szerintem ezt mindannyian tudjátok.
Csak valahogy elfelejtjük.
Nincs olyan, hogy feltételes mód. „Akkor leszek boldog, ha…”
„Meg könnyen beszélsz, mert te….”
Persze…most a nagy negatív élettagadók forgatják a szemüket...Minden pillanatért meg kell küzdeni.
Egyszerűbb a szabadidőnkben lehuppanni a televízió elé, mint valami olyan dologgal foglalkozni, ami kicsit előre vihetne minket az életünkben és, ami boldogságot okoz.
És még ott van az a mocskos félelem is. Ő sem segít rajtunk.
De ez mind döntés kérdése.
Nehéz időket járunk, nem kapcsolódunk, nem beszélgetünk, maradt a digitális tér, ami még jobban csak lehúz. Vagy éppen feltölt.
Engem feltölt, mert benne dolgozom, és kiiktattam minden olyan forrást, embert az életemből, akik a keserves, rosszindulatú világukkal kicsináltak és most is azon vagyok, hogy legalább az írásaimmal segítselek benneteket. Itt a digitális térben.
Szóval. Boldog boldogág napját nektek! Vegyetek este egy forró fürdőt, énekeljétek, el a „Valaki mondja meg”- et és csak legyetek. Élvezzétek egy picit, az életet!
Csak egy picit, ha nagyon nem megy.
