Könnyeim azt üzenik...
A könnyeim azt üzenik, hogy...
Hamarosan itt az Anyák napja és bár aznap egy meglepetéssel készülök / készülünk nektek, ezért úgy döntöttem, hogy most írom meg a gondolataimat.
Luckó lassan 1 hónapja minden áldott hajnali 3 körül átbújik hozzánk a nagyágyba és én minden reggel az Ő illatára és a számban helyezkedő 25-ös talpára kelek."Anya! Ugye tudod, hogy mindjárt Anyák napja?!"-kérdezi tőlem ma reggel az ágyban.
Mosolygok és látom a csalafintaságot az arcán...
"Nem mondhatom el, de van egy meglepetésem, aminek nagyon nagyon fogsz örülni!"- vigyorog.
Én persze, már ettől is bekönnyeztem és eszembe jutott, hogy mikor kislányok voltunk a húgommal, mindig mi is meglepit okoztunk az anyukánknak, a nagymamáinknak és a dédikéinknek.
Sosem felejtem el...húgommal együtt mindig készültünk titkos versekkel, dalokkal, igazi kis "színpadi performance-t" adtunk elő minden május első vasárnapján.
Aznap a húgomat én öltöztettem fel és készítettem el a haját, amitől ő teljesen kiakadt, mert mindig ilyen négy ágban bomló copfot csináltam neki, s telepakoltam színes csatokkal és gumikkal a fejét.
Hófehér blúzocska, fekete szoknya, szúrós fehér harisnyával, kopogós fekete lakkcipővel.
Ez volt a "jelmez". Minden évben.
Május első vasárnapja reggelén mindig anyához futottunk és mutattuk be neki a meglepinket.
Ő csak bőgött, bőgött, és én akkor gyermekfejjel sosem értettem miért zokog ennyire.
Akkor anyámról az a kép van meg, hogy ragyog.
Szőke hatalmas fürtjei mögött, mindig nagyon szépen ki volt sminkelve és pisze orrát papírzsepivel törölgette.
"Jajj anya! Ne sírj már!"- mondogattuk neki a testvéremmel. "Majd ha anyukák lesztek, megértitek miért sírok..."- válaszolta nekünk.
Nos, Anyu! Most már értem.
Már attól elbőgöm magam, hogy a lányom készül valamivel Anyák napjára.
Most megpróbálom írásban is kifejezni, hogy mi is rejlik az "Anya -könnyeim" között.
A könnyeim azt üzenik, hogy bárcsak mindig megvédhetném.
A könnyeim az üzenik, hogy bárcsak eltudnám mondani, hogy mit is jelent a napsugár varázsa.
A könnyeim azt üzenik, hogy boldog életet kérek neki.
A könnyeim azt üzenik, hogy azt kívánom csak annyi bánat érje az életben, amit el is tud bírni.
A könnyeim azt üzenik, hogy bárcsak mindig foghatnám a kezét.
A könnyeim azt üzenik, hogy bárcsak ne érezném minden egyes "elválásunkkor" azt a leírhatatlan nagy fájdalmat, ami a szívemet szedi szét.
A könnyeim azt üzenik, hogy hogyan tudnám megmutatni neki, hogy a szeretettel sokkal többre megy, mint a gonoszsággal.
A könnyeim azt üzenik, hogy mindent érte teszek.
A könnyeim azt üzenik, hogy minden pillanatban érte élek.
A könnyeim azt üzenik, hogy sohasem adom fel.
A könnyeim azt üzenik, hogy bármennyire is vagyok és majd a jövőben "béna-anya", attól még Ő belőlem van és bármennyire is fogok az agyára menni, nekem ő mindig a "Picikém" marad.
A könnyeim azt üzenik, bárcsak megtudnám állítani az időt.
A könnyeim azt üzenik, hogy milyen büszke vagyok rá.
A könnyeim azt üzenik, hogy bárcsak mindig ilyen tisztán látna engem.
A könnyeim azt üzenik, hogy bárcsak mindig az lehetnék neki, ami most vagyok: A MINDEN.
A könnyeim azt üzenik, hogy bárcsak mindig nézhetném.
A könnyeim azt üzenik, hogy ő a legnagyobb kincsem, a boldogságom forrása.
A könnyeim azt üzenik, hogy 2016. május 9-én egy új időszámítás kezdődött nálam.
A könnyeim azt üzenik, hogy megpróbálok minden feltételt megteremteni neki, hogy az álmai valóra váljanak.
A könnyeim azt üzenik, hogy hálás vagyok, hogy megmutatta ki is vagyok valójában.
Szóval, Anyu!
Most már értem miért sírtál és még a mai napig sírsz Anyák napján.
Megértettem a könnyeid üzenetét... ️♥️
Kriszta ✨
(A fotó az egyik Anyák napján készült rólunk. Hátul az Anyukánk, a tesóm és Én vagyok legelől, ahol a Dédimnek nyújtom át a "nagy előadás" után a virágcsokrot.)
