Természetes szülés vagy császár?

Természetes szülés vs. császár

Minden szülés más. Nekem nagyon más volt: két szülésemből 3 baba lett. Ez egész jó arány, mégsem érzem, hogy túl sok szülési fájdalmat „megúsztam” volna.

Az első szülésem természetes úton történt, és alig több mint 3 óra alatt lezajlott. Azt olvastam, hogy szülés közben olyan fájdalmat érzünk, mintha egyszerre 20 csontunk törne el. Még soha nem törött el semmim, de visszagondolva a finisben már szívesen könyörögtem volna egy császárért. Persze az a szakasz már annyira a vége volt, hogy 10 perc múlva csak emlék maradt a fájdalom. Összességében nem maradt rossz élményem, az a pár órás fájdalom intenzív volt ugyan, de azonnal megszűnt, amint a kezemben tarthattam a kisbabámat.

A második várandósságnál ikreket vártam, itt már nem olyan magától értetődő a természetes szülés, 10 szülésből egyszer jön össze. Én persze ez az egy akartam lenni, mert rettenetesen féltem a császártól. Tartottam attól, hogy a műtét okozta fájdalom miatt nem tudom ellátni a babáimat, márpedig tudtam, hogy két babával kétszer annyi feladatom lesz. Nagyon bizakodtam, hogy sikerül természetes úton kicsalogatni őket, de ez a lehetőség a babák elhelyezkedése miatt csak az utolsó hetekben jöhetett szóba. Benedek baba 3 kg volt, mikor átfordult koponyavégűvé, így végül megpróbálhattam, amiben végig reménykedtem. A babák azonban túlságosan jól érezték magukat a pocakban, és minden csalogatás ellenére eszük ágában sem volt kibújni. Több órás vajúdás után döntött az orvosom a császár mellett.

A műtét után pár órával talpra kellett állni, saját lábon kellett átsétálnom a szobámba. Nem volt messze, de elmondhatom, hogy kis lépés volt az embernek, nagy lépés a császárosnak. Leírhatatlan fájdalom volt. Amikor megkaptam a babákat, nem mertem lefeküdni az ágyba, mert féltem, hogy fel tudok-e újra ülni. Ráadásul két baba = kétszer annyi felülés. Végül arra a bevásárlókocsira emlékeztető babaágy szélére dőlve próbáltam pihenni a következő etetésig, ami nem sokat váratott magára. A kórházban már ránézésre nagyon könnyen meg lehetett állapítani, ki hogy szült: a görnyedten járók voltak a császárosak. A műtét utáni seb, és a fájdalom miatt egyszerűen lehetetlen volt kiegyenesedni.

Amikor már picit jobban voltam, próbáltam kihúzni magam, de sokáig csak féloldalasan sikerült. A nőkhöz illő királynői tartástól fényévekre voltam, ellenben félpúpos tartásomat Quasimodo is megirigyelhette volna. A járásomon kívül még a tekintetem is arról árulkodhatott, hogy van még hova csökkennie a fájdalomnak, ezért nem is esett rosszul, mikor a családtagok az örökbecsű „Mert a nézését, meg a járását” kezdetű nótát dúdolgatták, mikor megláttak.

Ránézésre olyannyira nem lehettem szemet gyönyörködtető látvány, hogy egy idő után apukám empátia-fájdalmat érzett, és már csak azért is bevett volna egy fájdalomcsillapítót, hogy talán akkor nekem is kevésbé fáj.

Otthon az ágy végébe kötött kötéllel segítettem magamnak a felülésnél. A kiságy mellett aludtam, így kapásból megkezdtem a babák kulturális kiművelését, mivel a fájdalom miatt a laza 10 perc alatt történő felülés alkalmával válogatott szitkozódásokat mormoltam, a legcifrábbakat pedig akkorra tartogattam, mikor végeztem a produkcióval, és már jól ráláttam a picikre. Így ők is felhagyhattak a reménnyel, hogy talán más valakitől származnak a magasröptű gondolatok, nem a saját anyukájuktól. Napról napra javult a helyzet, egy hét után radikális javulás következett be, lassan pedig újra embernek éreztem magam.

Miután megtapasztalhattam ezt a két szülési formát, egyértelműen megállapítottam, hogy a természetes volt a jobb élmény. Hihetetlen, de élmény… A természetes szülésnél másnap még úgy éreztem, mintha átment volna rajtam egy kamion, a császárnál viszont érzetre mintha egy egész kamion konvoj közlekedett volna rajtam hetekig. Pótkocsival. Túlsúlyos szállítmánnyal. Ráadásul a műtét után többször szembesültem a császárosok felé irányuló ellenérzéssel. Még hogy az nem „igazi” szülés??? Ahogy nálam, másoknál is több órás vajúdás után döntenek a császár mellett, így ez dupla megterhelés a szervezetnek. Sokkal könnyebb lett volna ellátni a babáimat, ha nem kell még a hetekig tartó fájdalommal is küzdeni. Én mindenesetre nem érzem magamat kevesebbnek attól, hogy császárral szültem. Remélhetőleg ezzel minden császáros így van, hiszen aki ennyi nehézséget elvisel a babájáért, még a császárnő rangot is kiérdemli.