Elektronikus zongora a Djeco-tól jó szórakozást nyújt a zene megismerésében és a motoros készségek fejlesztésében. Ki-bekapcsolható játékhangszer, amelyhez színes kotta is tartozik. A színek a kottában a hangjegyeket jelölik, így az a gyermek is letud játszani kisebb dallamokat, aki nem ismeri még a kottát. Színes kottákkal kezdik a szakemberek az egészen kicsik szolfézs oktatását, ha már megbarátkozott a gyermek a hangok színjelével, könnyebben megtanulja a hagyományos kotta jelzéseit is.
Hangszer
A kicsi készleten található xilofon, pici dob, csörgő, cintányér és ütő. Ez a remek játék alkalmas arra, hogy felkeltse a legkisebbek érdeklődését a zenei hangok iránt. Jól fejleszti a hallásfigyelmet, a hangok megkülönböztetésének képességét, a szem-kéz koordinációt. 2 éves kortól ajánljuk, különösen azoknak a kisgyermekeknek, akik éppen most kezdenek beszélni. Kreatív kicsinyek hamarabb is elkezdhetik az ezzel való játékos zenélést.
Az esőbot csöve hosszú, üreges, és a belseje zörgő-csörgő apró kavicsokkal van töltve. A csőben spirális meneten pálcikák vannak benne elhelyezve, amelyek lassítják a kavicsok zuhanását a függőlegesen tartott botban. Eső, zápor hanghatásását keltik a mozgatásával. Halk hangszer eső hullására emlékeztető muzsikája zsongító, nyugtató hatású.
A csecsemők, a kisgyermekek és a gyerekek számára készült ez a nagyszerű játékhangszer a rumbatök. Saját zenét hozhatnak létre vele a picinyek, vagy kísérhetik az anyukát, apukát amikor ők énekelgetnek neki.
A Djeco hangszer sorozatából egy kedves alaphangszer, a gitár, amely formájával tökéletesen beleillik az ’állati jó’ hangszerek körébe. A gitár zenei hangokra hangolható. Gyönyörű vidám színekkel egy igazán színpompás játék.
Ismerjétek meg ezt a nagyon népszerű hangszert a bongó dobot. A dobolás fejleszti a ritmusérzéket és a motorikus képességeket.
A legnagyobb bongó virtuózt, Clemente 'Chicho' Piquero kubai zenészt máig ismerik a zene és dobrajongók.
A Djeco Animambo hangszer sorozatából a színes, dél-amerikai motívumos, cica formájú metalofon az egyik legkönnyebben tanulható, igazán látványos hangszer ez a metalofon a fém lapokkal és a fa ütőkkel. Fejleszti gyermeke zenei érzékét és nyugtató hatással van rájuk.
Legyen gyermeked kedvenced a zene ezzel a sokszínű kis xilofonnal! Nagyon szép fa alapon egy csodálatosan kidolgozott hal design, ez a xilofon remek első játékhangszer lehet a Djeco segítségével. Fejleszti a gyermeke zenei érzékét és képességeit.
Gyönyörű szép játékhangszer a Djecotól! Legyen gyermeked első ritmushangszere ez a nagyszerű csörgődob.
Gyönyörű dzsungel mintás nyakba akasztható dob a gyerekek egyik kedvenc hangszere. A természetes anyagokból készült hangeltő eszközhöz fából készült dobverők tartoznak.
Vidám tigris mintás gyermekhangszer a Djecotól. Megszólaltatását az emberi lélegzet, a hangszerjátékos légzőszervei biztosítják.
A Little Dutch gitár tökéletes választás azoknak a kis muzsikusoknak, akik éppen felfedezik a zene világát. Minőségi kivitelezése és lenyűgöző dizájnja miatt kiemelkedik a hasonló termékek közül.
Főbb jellemzők:
- Rózsaszín színben kapható, mely szépen illeszkedik minden gyermekszobába.
- Fa anyagból készült, ami tartósságot és eleganciát kölcsönöz a terméknek.
- Húrok segítségével a gyermekek igazi gitározás élményét élhetik át.
- Játék közben fejleszti a finommotoros készségeket és a zenei hallást.
A Little Dutch gitár tökéletes választás azoknak a kis muzsikusoknak, akik éppen felfedezik a zene világát. Minőségi kivitelezése és lenyűgöző dizájnja miatt kiemelkedik a hasonló termékek közül.
Főbb jellemzők:
- Kék színben kapható, mely szépen illeszkedik minden gyermekszobába.
- Fa anyagból készült, ami tartósságot és eleganciát kölcsönöz a terméknek.
- Húrok segítségével a gyermekek igazi gitározás élményét élhetik át.
- Játék közben fejleszti a finommotoros készségeket és a zenei hallást.
A termék csak a webáruházban rendelhető.
Jellemzői:
- fa játék xilofon
- bababarát, vízbázisú festékkel kezelt
- a játék alján a fában lévő rovátkák a megfelelő hangzáshoz szükségesek
- mérete: 29x14,7x4,4 cm
- anyaga: fa
- CE minősítés
A termék csak a webáruházban rendelhető.
Jellemzői:
- fa játék xilofon
- bababarát, vízbázisú festékkel kezelt
- a játék alján a fában lévő rovátkák a megfelelő hangzáshoz szükségesek
- mérete: 29x14,7x4,4 cm
- anyaga: fa
- CE minősítés
Add a ritmust, vedd át az ütemet!
A családi zenekarban Te lehetsz, aki diktálja a taktust!
A három dob és az egy cintányér hangja bizonyára tetszeni fog mindenkinek!
A dobok felülete rugalmas gumi-szerű anyagból készült.
A középső, dob, piros színű keretén a különböző recés felületekről, szintén változatos hangokat lehet előcsalogatni.
A gyerekek zenei nevelésének alapvető eszközei a hangszerek.
A számukra legegyszerűbben használható ritmushangszer a dob.
Fejleszti a hallást, a szem-kéz koordinációt és a ritmusérzéket is.
A gyermekek nagy örömmel veszik kezükbe a kasztanyettát, a csörgőt és a rumbatököt, melyek elsőosztályú faanyagból készültek sima felülettel. A tarka szívilág lenyűgözi őket már az első pillanattól fogva, így hamarabb megtanulják a színeket is megkülönböztetni. Játszadozás közben fejlődik a finommotorika, a hangnemek ismerete és a zenei hallás, feléled muzikális tehetségük.
A zenei hangszerek fontos szerepet játszanak a gyermek fejlődésében, növelik az agy aktivitását, hozzájárulnak a kognitív készségek és képességek fejlesztéséhez. Az Eichhorn fahangszerek többrétűen fejlesztik a gyerekeket, serkentik a zenei tehetséget, segítségükre lesz a személyiség és egyéniség kialakulásában is.